Egy Könyv Margórájól...

A szerelem oly változó,

Oly dús, hogy ő a képzelet maga.

(William Shakespeare)

.....Bevésődés, a szó eddig semmit sem jelentett számára, egészen addig a pillantig amíg meg nem pillantotta őt, hideg volt és mégis perzselő. A pillantása megfagyasztott a vért az ereiben, a pulzusaszáguldozott, a szivverése a fülében dübörgött. Nem látott s nem hallott, csak érzett, de azt minden sejtjében. Soha nem ismert érzések lettek úrrá rajta, egyszerre rettegett tőle és vonzódott hozzá,mint egy eltéved éjjeli pille, aki tehetetlen a misztikus, vonzó fény ellen mely a vesztét okozza, és mégis a vonzalom és a kívácsiság erősebb mindennél. Nincs tudat, nincs ösztön, csak a vágy létezik a mindent elsöprő, felemésztő érzés. Zavartan nyelt egyet megrázta magát, mintha láthatatlan kezek érintésétől akarna szabadulni, ott állt előtte ez a férfi a visszafogott titokzatos öltnyében a tekintete hideg és kiváncsi volt, minden érzelmet mellőzött, akár egy halotti maszk. Szobor szépségű volt ..túl tökéletes,túlságosan földöntúli. Fehér porcelán bőrén megtört lemenő nap fénye, tekintete mélyen belefúródott a lány tekintetébe. Emily védtelennekés meztelennek érezte magát a vonzó már-már fekete szemei kellemetlenül, kissé fennhéjázóan fürkészték őt. Minden igyekezetével azon volt, hogy vissza szerezze az irányítást a teste és az érzékei felett. Egy belsőhang egyre csak az dübörögte...menekülj! Fuss! De képtelen volt megmozdulni, félelemmel és csodálattal nézte a férfit...